Művei újra meg újra bizonyították, ha van rá komoly akarat és összefogás, hozzáértés, ha van egy álom és tudjuk, hogyan váltsuk azt valóra, ha elszántan dolgozunk, sok mindent megtehetünk- fogalmazott Hende Csaba honvédelmi miniszter köszöntőjében az ünnepi díjátadó ünnepségen szeptember 10-én, Esztergomban.
Életműve, aktív társadalmi tevékenysége elismeréseként vette át a Szent István-díjat Makovecz Imre, a magyar építészet kiemelkedő alakja, az organikus építészet megteremtője, a Magyar Művészeti Akadémia alapítója az esztergomi Vármúzeum Korona termében.
Azon a helyen állunk, ahol minden elkezdődött. Ezen a helyen emelte fel a Szent Király a keresztet és a zászlót, hogy a honfoglaló törzsek szövetségéből nemzetet, szállásterületükből országot építsen. 40 esztendőt mért ki számára a Gondviselés. Ez alatt a 40 év alatt lefektette azokat az alapokat, amelyekre mindig építhetünk, s amelyekre mindig építenünk kell- fogalmazott Hende Csaba köszöntő beszédében. A honvédelmi miniszter kiemelte: a múlt példa és örökség. A végelszámolásnál nem azt fogják tőlünk megkérdezni, hogy honnan származunk, és milyen kulturális értékeink vannak, hanem azt, hogy mit tettünk meg egymásért. Hende Csaba hangsúlyozta: „ma azért gyűltünk össze Szent István nevében, az ő örökségének zászlaja alatt, mert hisszük, hogy folytatnunk kell az országépítő művét. Folytatnunk kell nekünk is, mint minden nemzedéknek. A magunk helyén, a magunk idejében, a magunk lehetőségei között”.
A Szent István-díj idei kitüntetettjének, Makovecz Imének az alkotómunkásságát méltatva kiemelte, ő az előtte álló feladatot az építészet eszközeivel látja el. „Műveid újra meg újra bizonyították: ha van rá komoly akarat és összefogás, ha van elgondolás és hozzáértés, ha van egy álom és tudjuk, hogyan váltsuk azt valóra, ha meg tudjuk tervezni a hozzá vezető utat és elszántan dolgozunk, sok mindent megtehetünk- fogalmazott Hende Csaba. Elismerően szólt az építész közéleti szerepéről is, hiszen „mindig ott volt, ahol tenni kellett valamit, amíg meg kellett fogni a munka végét”. A honvédelmi tárca vezetője kiemelte: Makovecz Imre élete olyan, amelyre méltán tekinthetünk, s amelyből tanulhatunk, ha a magunk számára keressük az út bejárásának mikéntjét!”