Tisztelt Honfitársunk!
Örömmel értesítjük, hogy a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság 845. szám alatt bejegyezte a Szent István-díj Közhasznú Alapítványt, amelyet Bihari Antal, a Körzeti Televízió Esztergom vezetője alapított.
Az alapítvány célja a Szent István-díj odaítélése olyan honfitársunknak, aki az összmagyarság érdekében jelentős tevékenységet fejt ki. Az alapítvány segíti továbbá az összmagyarság kulturális életének egyetemes kibontakozását, fontos szerepet vállal kulturális örökségünk védelmében.
Az alapítvány központja Esztergom, Magyarország első fővárosa, amely három évszázadon át Európa egyik legjelentősebb városa, kereskedelmi központja volt. Ezer év óta kulturális központ, a katolikus egyház magyarországi központja, az ország prímás-érsekének székhelye. A 2000-2001. évi millenniumi ünnepségek ismét Esztergomra irányították a figyelmet. A szent korona, amely a magyar állam ezeréves létének és nemzetközi elismerésének jelképe, ezer évvel ezelőtt Esztergomban kezdte meg világra szóló tevékenységét, és újra a városba látogatott hazánk legfőbb közjogi méltóságainak kíséretében, 56 év után felépült a Dunán a Mária Valéria híd, a népek testvériségének elősegítésére.
A 21. század kezdetére megindult Esztergom ereiben a vérkeringés, s a Szent István-díj alapítvány ezt a lendületes kezdetet szeretné segíteni a díj évenkénti ünnepélyes odaítélésével, melyhez az ön szellemi és anyagi segítségét is várjuk.
Kérjük továbbá, hogy hívja fel e nagy jelentőségű civil kezdeményezésre ismerősei figyelmét is!