Szentistvándíj

Tőkés László – Duray Miklós

Esztergom, 2003. augusztus 17.

Az Esztergom város által alapított Szent István-díjat idén Tőkés László református püspök és Duray Miklós közíró, politikus kapta a határon túli magyarság érdekében kifejtett áldozatos munkájukért. A díjátadás az esztergomi Mindszenty József Általános Iskola díszudvarán, nagyszámú résztvevő jelenlétében. A közéleti személyiségek, az irodalom, a művészet képviselői között volt Csoóri Sándor költő, Melocco Miklós, a szobor-díj alkotója, valamint Szűrös Mátyás volt köztársasági elnök. Előzőleg a Szent Anna-templomban Kiss-Rigó László főigazgató, teológiai tanár, plébános szentmisét mondott. Az ünnepségen bevezető gondolataiban a változatlan értékrendről szólt, a kitüntetettek jellemszilárdságáról, amely rendkívül fontos a mai társadalomban.

Meggyes Tamás polgármester kifejtette: a város büszke a díjra, a kitüntetettekre. Koditek Pál a kuratórium részéről felolvasta Paskai László bíboros, nyugalmazott érsek köszöntő levelét, Tóth Sándor költő, főiskolai tanár mondta a laudációt. Hangsúlyozta: Tőkés László és Duray Miklós hűségükkel, igazságszeretetükkel templomot emeltek az összmagyarságnak egy olyan korban, amikor egyre kevesebb az építő.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük