Béres család
2009. augusztus 25.
Emberközpontú üzletpolitikájukért és példamutató gyógyászati tevékenységükért, a „béresi” értékrend követéséért ítélte oda a kuratóriuma Szent István-díjat néhai dr. Béres Józsefnek és családjának, ifj. Béres Józsefnek és feleségének, Béres Klárának.
A díj, a kitüntetés, mint minden évben az egyén egész életét, szellemiségét, a nemzetért végzett tevékenységét értékeli. Az elismerést emberközpontú üzletpolitikájukkal és példamutató gyógyászati tevékenységükkel, a „béresi” értékrend követésével érdemelték ki a díjazottak: néhai dr. Béres József és családja, ifj. Béres József és felesége, Béres Klára.
Az ünnepségen első ízben adták át a Körzeti Televízió Esztergom, Bihari Antal által alapított Szent István-díj emlékérmet dr. Szekeres Józsefnek, a Rosenberg Hungária igazgatójának, aki az Alapítvány létezése óta lelkes támogatója a kultúrának és önzetlen segítője a nemes céloknak.
A díjátadó ünnepségre Esztergomban, az Alapítvány székhelyén, a Vár tróntermében került sor. A díjátadó ünnepségen a korábbi kitüntetettek közül részt vett dr. Orbán Viktor, a polgári Magyarország miniszterelnöke – az első díjazott -, Wittner Mária országgyűlési képviselő, ’56-os szabadságharcos, valamint Buzánszky Jenő, az aranycsapat legendás játékosa. A rendezvényt megtisztelték jelenlétükkel az országos, a megyei és a városi közélet jeles személyiségei, így többek között Schmitt Pál MOB elnök, európai parlamenti képviselő, Pozsgay Imre volt államminiszter, dr. Völner Pál, a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat elnöke, Melocco Miklós szobrászművész, a díj megalkotója, Kondor Katalin újságíró, a Magyar Rádió legendás volt elnöke, Kamuthy Jenő olimpikon, Urbán István, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója, és Szűcs György az IPOSZ elnöke.
A bensőséges és emelkedett hangulathoz nagyban hozzájárultak a fellépő művészek: Ferencz Éva Magyar Örökség-díjas énekművész, Pécsi L. Dániel címer- és jelképtervező, Szabó András előadóművész, Fehér László tárogatóművész, valamint Béres Merse, a díjazott család gyermeke, aki Szent István korabeli énekeket adott elő.
A díjat Bihari Antal alapító, kurátor, valamint Jankovics Marcell, az Alapítvány elnöke adta át. Kozma Imre, a Máltai Szeretetszolgálat vezetője laudációjában úgy fogalmazott, hogy a Béres család a nemzet immunrendszerének ápolója és őre, mióta néhai dr. Béres József feltalálta a Béres-cseppet. Béres József, a Béres Zrt. elnöke köszönőbeszédében elmondta, hogy bár mindig kötelességének tartotta édesapja nemzetápoló tevékenységét folytatni, de az ő pályáját valójában édesanyja indította el – ha nem is szent istváni intelemmel -, azzal a felszólítással, hogy „Fiam, ha segíteni tudsz másokon, és erre lehetőséged is van, akkor ezt megtenni kötelességed.” Tevékenységük ennek szellemében ma már nem csupán a Béres-termékek gyártására korlátozódik, hanem a humánumra, az emberközpontúságra, valamint önzetlen segítőkészségre is rendkívül nagy hangsúlyt fektetnek.
A család az ünnepség alkalmából az Alapítvány támogatóinak, a résztvevő vendégeknek, a „Szirtfoknak lenni” című könyvet ajándékozta, mely méltó emléket állít a Béres-csepp legendás feltalálójának, néhai dr. Béres Józsefnek, annak a karizmatikus egyéniségnek, akinek élete mindenkor érvényes igazságokkal, küzdelmekkel és csodákkal volt teli. „Megingathatatlanul becsületes ember volt, akit sem anyagi hívságok, sem gyarló emberi gyengeségek nem tudtak letéríteni az általa választott útról.” A Szent István-díjjal kitüntetett Béres család igyekszik ennek szellemében élni, és mindenkor erős erkölcsi tartással, a munkába vetett szilárd hittel végezni áldozatos tevékenységét.
Forrás: civilkd.hu